Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


IV. rész - Hova tovább?

2008.03.19

Sebastian halála óta szinte ki sem mozdultam otthonról. Ha meg is tettem, pusztán friss levegő céljából volt. Nem szóltam senkihez, nem vadásztam, nem csináltam semmit, csak az ablakból bámultam a csillagokat. Sebastian nélkül üres volt az élet, kihunyt bennem valami, amit nem értettem, mert a szívem szavát elnyomta vámpírvérem zubogása. Eltűnt a szenvedélyem, ami a vadászatra sarkallt, nem akartam élni, nem akartam látni senkit. Egyszer voltam azóta Gino kocsmájában, az egyetlen vámpír volt, akivel beszélhettem. Sebastian halála után a város és a megye összes vámpírját a kocsmájába akarta hívni. Hogy minek, ugyan? Felesleges. Összetartás a vámpírok között? Hülyeség. Visszahozza Sebastiant? Már késő…

Mindennek már hat hónapja… Kisírtam a két szemem, nem néztem a tükörbe, nem csináltam semmit, de az ösztöneim elárulták, hogy valami készülődik minden éjszaka. Éreztem a levegőben áramló erőt, éreztem, hogy vámpírok vannak a közelben. Keserű mosolyt ejtettem… Gino mégis összehívta a vámpírokat. Felnéztem a holdra, amely fényesen világított. Összehúztam a kabátom, és kikönyököltem az ablakpárkányra. Éreztem, mennyire gyenge lettem, éreztem, milyen hideg van… Azelőtt soha nem esett meg velem. A karjaimra hajtottam a fejem, és elmélyültem az emlékeimben. A szép és boldog pillanatokban, amikor itt volt ő. Amikor itt volt a mentorom, a vezetőm, a legjobb barátom. Halkan egy hangot hallottam a fejemben… Indulj!... Indulj! - suttogta.

Felnéztem. Ki lehetett az? Körülnéztem a szobában. Sehol senki. A kandallóban lobogtak a lángok, és megvilágították a mahagóni koporsót. A dívány büszkén terpeszkedett a szoba közepén, az ajtó zárva volt.
- Indulj, Victoria…. - hallottam ismét. A szél feltámadt és befújt az ablakon. Téboly és vadság a levegőben, vérszag, hatalom….Megfordultam és azonnal az ablakhoz rohantam. Három vámpír állt a járdán. Mindhárom egyenesen felém nézett. Mindhárman magasak és vékonyak voltak, két férfi és egy nő. Az egyik férfiben felismertem Ginot. Köpeny volt rajta, a szája mozdult…
- Indulj, Victoria….Mi várunk rád… - hallottam a fejemben a hangját. Alig hogy pislogtam egyet, mindhárman eltűntek.

Szóval Gino… Azt akarja, hogy én is csatlakozzam.. A sok vámpírhoz, akiket összegyűjtött. Miért? Mit akarhat elérni ezzel? És miért pont én?
- Gino, te vén szamár…- morogtam magamban. A bárszekrényhez léptem és elővettem Sebastian kristályüvegét, és töltöttem magamnak egy italt. Szemem a szoba túlsó sarkába tévedt. Még mindig ott voltak a csomagjai. Ugyanolyan érintetlenül, mint amikor utoljára odatette őket. Megspórolta helyettem a pakolást. A könnycsepp gördült végig rezzenéstelen, hófehér arcomon. Letettem a poharat és a csomagokhoz léptem. A három táska tartalma Sebastian összes személyes holmiját tartalmazta. A ruháit, a cipőit, a fényképeit… És egy medált. A hosszú láncon függő amulettet mindig a nyakában hordta. Azt mondta, megvédi őt az igazi gonosztól - amelyről magam sem tudtam elképzelni, számára mi lehetett gonoszabb, mint saját fajtája. A lánc és a medál színezüstből volt, egy sárkányfejet ábrázolt, szemei és a vékony lángcsóva, amely a szájából előtört, gyönyörű, fényes rubintokból készült. Nyakamba akasztottam a láncot, az amulett közvetlenül a mellem alá ért. Felébredtek bennem Sebastian szavai:

- Jó vámpír vagy és erős, megbirkózol az egyedülléttel, amíg nem jutsz oda, hogy kitaníts valakit. Furcsa lány vagy, de büszke lehet majd rád a tanítványod. Olyan tanítványt válassz, akit érdemes megtanítanod a vámpíréletre, olyat, akiben társra lelhetsz. - belenéztem a sárkány amulett vörös tébolyban forgó szemeire. Értettem Sebastian….
Határozottan felálltam, felhúztam a kesztyűmet, és indultam volna. De előtte még szembenéztem magammal. A tükör sose hazudott, a vérem nem támogatott már, öregedtem a vér hiányától, már legalább harmincnak néztem ki. Nyúzott voltam, karikásak voltak a szemeim. Hátat fordítottam a tükörnek, és kiviharzottam a lakásból. Az utcán sötét sziluettem messziről észrevehető volt. A hosszú kabát lobogott mögöttem, be se gomboltam, az amulett megcsillant a lámpafényben. Elhatároztam ott, az ég alatt, hogy a Hold legyen a tanúm, hogy nem adom fel. Soha nem adom fel. És vadászni fogok!

A szegény lány még nem sejtette, mi vár rá az éjjel… Kár is volt kilépnie az utcára, jókedve elszállt, mosolya lehervadt az arcáról. Ijedt szemmel tekintett a sötétségbe, a lépések megszűntek mögötte, de nem látott semmit és senkit. Mögötte termettem, félrehúztam a haját, és átharaptam a nyakát. Az utolsó cseppig szívtam a vérét, az utolsó pillanatig kiélveztem. Felébredt a ragadozó, igen! És mindörökre élni fog!!!

Mikor a lány a földre hanyatlott, kinyújtóztattam elgémberedett tagjaimat. Végigroppantak a csontjaim, felfrissültem, visszakaptam a régi önmagamat. Tüzes pillantást vetettem a holdra. Hívott magához, hívott az éjszakával. Így, a harmadik áldozatom után már éreztem, milyen az igazi halhatatlanság, a megújulás vércseppről vércseppre, és az ösztön, az élni akarás.
- Gyere, Victoria… Már csak te hiányzol… - hallottam halkan Gino hangját a fejemben.
- Ott leszek. - szólaltam meg félhangosan. Határozott lépésekkel elindultam az utcán. Sehol nem volt senki, viszont vérszagot éreztem. Sok vámpír volt a közelben, gyilkoltak, a szimatom sosem hagyott cserben. Gino kocsmája felől megmagyarázhatatlan, félelmetes energia áradt szerte a városba. Ezt a halandók nem érezték, ők ritkán hagyatkoznak az ösztöneikre, figyelembe sem véve a megérzéseiket belebotlanak a legnagyobb hibákba, egészen addig, amíg a halál nem kopogtat az elméjükön és meg nem érzik, hogy egy vámpír áll mögöttük.

A vadság és a szenvedély, amellyel a vadászatból tértem be, még mindig tombolt. Az ajtóra ki volt rakva a tábla, amely a kocsma zárva tartását jelezte. Én mégis beléptem az ajtón. Lementem a lépcsőn, és széttártam magam előtt a klubterem kétszárnyú ajtóját. Odabent lehettek vagy százan és mindegyikük tüzes tekintete rám szegeződött. Álltak mereven, meg se moccantak, csak engem néztek. Hol elképedve, hol csodálkozva, néhol még megvetést is láttam. Mindannyian vámpírok voltak. Nők és férfiak egyaránt. Tettem egy lépést, mire egy robosztus egyed elém állt. Felnéztem a szemeibe. Látta bennem minden fájdalmamat, minden haragomat, belelátott az elmém legmélyére, ahogyan én is az övébe.
- Szóval jobb, ha nem Kötözködsz! - szólaltam meg ellentmondást nem tűrően, majd egy laza mozdulattal arrébb löktem. Elindultam a helyiség legmélye felé, arra, amerről éreztem Gino jelenlétét. Zárt ajtók mögött volt, a hátsó klubteremben tárgyalt egy asztalnál a másik két vámpírral. Szemem lehunytam, elmélyültem az elméjében. Meghallottam Gino gondolatait, és üzentem a sajátjaimat: Gyere ki Gino, vagy én megyek be…

Gino nem volt hajlandó kijönni, nem érdekelte, ki vár az ajtón kívül, bár tudta, a dühöm milyen gátakat képes lerombolni. Nem is vesztegettem az időmet. Tettem hátrébb egy lépést, vettem egy lendületet és berúgtam az ajtót, amely hangos, fülrepesztő csattanással kivágódott, majd kiszakadt a tokból és hatalmas dörrenéssel a padlón kötött ki.
Gino a zajra felkapta a fejét.
- Mi a fenét művelsz?! - emeltem fel a hangomat fenyegetően. - Te jössz el hozzám, és hívsz, erre százunkat zársz ki!
- Éppen beszélgettem. - szólt Gino és fejével két másik vámpír felé bökött. Mint az ókori istenek álruhában…. Csuklya volt rajtuk, épphogy látszódott az arcuk. Az egyik egy csinos huszonöt körüli nőnek tűnt. A másik egy középkorú, szigorú arcélű férfinak. - És tudod, fontos.
- Miért hívtál ide? - kérdeztem.
- Majd később elmondom.
- Miért - hívtál - ide? - tagoltam egyre élesebb, de idegfeszítően türelmes hangnemben. - Ha nem válaszolsz, eltűnök. De úgy igazán örökre.
- Mindjárt elmondom. - legyintett Gino.

Nem hitte, hogy komolyan beszélek. Sebastian hiánya ráébresztett, hogy nincs értelme maradnom. Ugyanabban a városban két évszázadig. Kell nekem is a változás. Elindultam lendületes léptekkel az ajtó felé és forrt bennem a düh, hogy belemászik a fejembe, s közben mellőzni akar.
Észrevette, hogy nem viccelek, és utánamszaladt az ajtóig. A többi vámpír egymással társalgott akkor, nem figyeltek fel arra, hogy Gino utánam szalad.
- Várj már, Victoria! - szólt utánam sietve.
- Nem. - vágtam rá. A terem közepe felé utolért.
- Várj már! - ragadta meg a karomat.
- AZT MONDTAM, NEM!!!! - mennydörögtem, majd hátralendítettem a karomat, és Gino két métert tett meg légvonalban a falig, aminek döngve nekicsapódott. Elhalkult a zsivaj, amikor meglátták a jelenetet, és Ginot a földön. Lihegve állt föl.

- Te meg mióta lettél ilyen bivalyerős? - hitetlenkedett. Alig érezte meg az ütközést, pedig a fal egy darabja ki is szakadt.
- Már egy ideje. Az én dolgom, azzal te ne foglalkozz. - megfordultam és elindultam.
- Állj meg, ezt meg kell beszélnünk! - kiáltott utánam. Megálltam.
- Nincs mit megbeszélnünk. - meg se fordultam.
- Ez egy hadsereg, szükség lehet rád.
- Tessék??? Hadsereg?? - fordultam meg őrjöngve. - Te hadsereget toborzol? Ki ellen?
- Sebastian tanítványa, Eric összegyűjtött pár csatlóst a fajtánkból és most vámpírokat gyilkolnak… Merő élvezetből. Ezt nem hagyhatjuk. - nézett rám jelentőségteljesen, közben leporolta a köpenyéről a meszet. A két vámpír, akivel beszélt, a vitára előjöttek.
- Ő Sebastian tanítványa, igaz? - kérdezte a nő Ginot.
- Igen.

- Akkor nagy szükségünk lehet rá. Sebastian kitanította, akárcsak Ericet, hasonló lehet a módszerük. - szólt a szigorú arcú férfi. Egyenesen rám nézett. - A harcmodor egy vámpírnál felér egy névjeggyel…
- Látom, fel is vette a mestere láncát… - révedt bele a nő a sárkány szemeibe. Miközben a nőre koncentráltam, nem kerülte el a figyelmemet, hogy nagyon élénk mocorgás támadt közvetlenül tőlem balra.
- Sebastian tudta egyedül használni… - magyarázott Gino.
- Ugyan mire? - kérdeztem sötéten.
- Mi sem tudjuk… De az ellenségeitől megvédte. Hogy hogyan, arra nem jöttünk rá. - csóválta meg a fejét Gino.

Már nem csak a mocorgás volt erős, de a mozdulat is, amelybe a mocorgás átcsapott. Egy fiatal, csenevész srác, ifjú vámpír ugrott elém, és megpróbálta kitépni a láncot a nyakamból.
A legnagyobb meglepetés ekkor ért. A sárkány szemei világítani kezdtek, és amilyen hirtelen volt a mozdulat, olyan hirtelen a hatás. Még láttam a rémületet a fiú arcán. Hátrébb léptem ugyan, de én sem tudtam megakadályozni, ami történt… Amint a sárkány szemeinek látóterébe került, vörös fény tört elő a medálból valami hihetetlenül sugárzó erővel, majd magába zárta és elevenen megégette a fiút a szemünk láttára. Üvöltött, felhólyagzott a bőre, majd leolvadt egészen a csontig, végül elporladt. A fény visszahúzódott nyughelyébe, egy rakás hamut, meg az ámulatba borult társaságot hagyva maga után.
- Jézusom… - suttogtam elképedve. - Kinyílt a medál.
- És nem is akárhogy. - nézett rám Gino. - Te nyitottad ki!
- Ne hülyéskedj!

- TE nyitottad ki! - erősködött. - A szíved jelet küldött a medálnak, és a sárkány megvédett téged. Az ellenségeink a medált akarják. Eric tudja, hogy mire való Sebastian medálja, ezek szerint.
- Meg fogunk halni mindannyian, ha nem tartunk össze! - szólt a nő. Helyeslés hallatszott a tömegből. - Egy kémje már így is itt volt köztünk, ki tudja, hányan lesznek még?
- Nem lesznek többen. - szóltam. - Eric is kapcsolatban állhat a kémjeivel, ahogy mi egymással. Tudja már, hogy meghalt, és azt is tudja, hogyan. Nem fog újra próbálkozni. Legalábbis egy darabig nem….
- A sárkány a napfénnyel támad… - szólt a férfi sötéten. - A legnagyobb fegyver, amellyel valaha is dolgom volt…
- Akkor ne féltsen engem, se a medált. - vágtam vissza. - Bizalom is kell, bennem megbízhatnak. Megígérem, hogy nem hagyom a medált! És megígérem, hogy a medál se hagy engem!

Azzal megfordultam és elindultam hazafelé. Nem néztem vissza, anélkül is tudtam, hogy több tucat szempár engem figyel. Éreztem is, tudtam is. Hazáig meg se álltam, épp időre hazaértem, már világosodott az ég alja. Becsuktam gyorsan a spalettát, és bemásztam a koporsómba. Magamra zártam a tetejét. A sötétben egy darabig néztem a sárkányt a medálon. Egyszerre volt gyönyörű és veszélyes, az első igazi cinkostársam. Ennek jeléül a szemei világítani kezdtek és a sárkány kacsintott egyet...

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.