Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. Bájital-baleset

2008.02.26

Perselus Piton idegesen rótta a köröket Albus Dumbledore irodájában. Az igazgató szórakozottan nézte a feldúlt kollégáját, és kibontott egy zacskó citromport.

- Mit csináljak, mondd meg, mit csináljak Albus?

- Nos, szerintem elsőként ne húzd össze annyira a szemöldöködet. Kegyetlenül ráncos leszel tőle egy pár éven belül.

A bájitaltanár végképp elvesztette a türelmét, és legszívesebben ordított volna, vagy belerúgott volna valamibe. Mondjuk az igazgatóba. Az idősebb férfi minden bizonnyal megérezte, hogy mi jár Piton fejében, ugyanis elkomorult, és hozzátette:

- Bár a legutóbbi bájitalkísérletének köszönhetően, lehet, hogy csak húsz vagy harminc év múlva.

Perselus idegesen beletúrt a hajába, és magában ezerszer elátkozta saját magát. Először is azért, mert ilyen türelmetlen volt. Másodszor pedig, mert Dumbledorehoz fordult segítségért. Ezt élete végéig vissza fogja hallani.

- Ha rám hallgatsz, – folytatta kedélyesen – leülsz ide, és eszel egy citromport, miközben részletesen elmeséled, mi történt. Nem? Nos nekem így is jó. De attól még szeretném hallani, mi történt.

Piton egy pillanatra becsukta a szemét, és felidézte, hogy is kezdődött ez a rémálom.

Reggel korán felkelt. Ebben nem volt semmi szokatlan, ha csak az nem, hogy kivételesen sokáig alhatott volna. Csakhogy nem tudott. Így hát úgy döntött, hogy ellenőrzi a kísérletét. Már két hónapja dolgozott rajta, mióta a kastély üres volt, mert a sok ostoba diák mind hazament nyaralni. És aznap… aznap végre elérkezett a szérum készítésének utolsó lépéséhez. Ami végre eltűnteti majd a Sötét Jegyet. És remélhetőleg megszabadítja a rémálmaitól, meg még egy jó pár hegtől, amit a különböző átkok hagytak hátra. Azonban a főzetnek még két órát forrnia kell. Ennyit már kibír. Vajon sikerül-e? A kérdés egyre erősebben kínozta, és életében először elkövette azt a hibát, amiért a tanítványainak is a fejét vette volna: két perccel a két óra letelte előtt tette bele a rózsaszín főzetbe a hunyorszirupot. És az felrobbant, mindent beterítve.

A rossz hír: A talárja legalább a háromszorosára nőtt. Dobhatja ki. Ráadásul azt a ragacsot aligha lehet kimosni belőle.

A jó hír: A labor úszik a rózsaszín ragacsban, Frics egy hétig fogja vakarni. Mindig is utálta a gondnokot, nem mintha ezt a diákok orrára kötötte volna, ugyanis igen hatékony vadásza volt az éjszakai kóborlóknak. A Sötét Jegy és az összes heg eltűnt!

Alig akart hinni a szemének, amikor az alkarja újra ugyanolyan volt, mint tizenhét éves korában, mielőtt megbélyegezték. Elégedetten végigfutatta rajta a hosszú ujjait, még egyszer utoljára körbejárva azokat a helyeket, ahol a bőre kifényesedett a különböző átkok, vágások, égések nyomán. Semmi. Teljesen üres. Pont, mint tizenhét évesen…Ugyanolyan fehér bőr, még sápadtabb, mint felnőttként, ugyanazok a fejlődés elején lévő izomcsomók, ugyanazok a vékony csuklók, ugyanazok a puha ujjbegyek, melyeket még nem szárítottak ki a bájitalok. Ugyanaz…

Egy pillanat! Ugyanaz a vékony csukló… Egy pillanatig a szívverése is megállt. Az nem lehet… Hirtelen megfordult, és beviharzott a szobájába, majd a fürdőbe, és megállt a tükör előtt. És kis híján elájult a látványtól. Ugyanazok a csuklók, mint tizenhét évesen! Mégpedig szó szerint! Ott állt a maga kamasz mivoltában, a bájitaltanár szobájában. Egy pillanatig reménykedett benne, hogy nem ő ment össze, hanem visszament az időben – akkor minden hibáját jóvátehetné, és többé nem tartozna sem Potternek, sem Blacknek, normális életet élhetne… De akkor ez itt nem az ő irodája lenne. És ezek nem az ő könyvei lennének a polcon, és a gardróbban sem fekete talárok lógnának, hanem zöld bársonykabátok, puha mellények, drága, márkás nadrágok. Csakhogy ez itt mind tagadhatatlanul az övé. Ezek szerint… újra tizenéves lett!

Idegesen járkálni kezdett a szobájában, nem tudta, mit csináljon. Dühösen belerúgott az utazóládájába, majd fél lábon körbeugrálta a bájitaltermet. De nem használt. El sem tudta képzelni, hogy mi okozhatta a bájital furcsa viselkedését. Attól, hogy korábban tette bele a szirupot, nem szabadott volna így reagálnia.

Minerva valamelyik nap úgy is azzal piszkálta, mennyivel helyesebb volt fiatalon. Nos, teljesült a kívánsága. Ha így meglátja reggelinél a Nagyteremben…

A lelki szemei előtt megjelent, ahogy sebbel-lobbal beviharzik, a talárja inkább a földön úszva, mint lobogva, és kis híján hasra esik a diákok szeme láttára, míg Minerva elégedetten mosolyogva megcsípi az arcát, és…

A diákok! Alig egy hét múlva kezdődik a tanév, és így nem állhat ki tanítani! Előre látta a mardekárosok szánakozó pillantásait, és ahogy a griffendélesek összenevetnek a háta mögött… Potter… Ha Longbottom megtudja, hogy elrontott egy főzetet… Mi az, hogy elrontott? Életében először felrobbantott egy üstöt… A hideg végigfutott a hátán a gondolatra. Most mit tegyen? Sürgősen ki kell találni valamit. Csak egy hete maradt…

És elkeseredésében nem tudott mit tenni, mint Dumbledorehoz fordulni. Mivel még mindig a fülében csengett McGalagony kaján megjegyzése, hogy milyen ennivaló kisfiú volt, úgy döntött, a titkos járatokon megy az irodáig, amíg mindenki reggelizik.

Dumbledore aznap reggel aggódva nézett körbe a Nagyteremben. Hol lehet Perselus? Iskolaidőben gyakran előfordult vele, hogy nem jött fel reggelizni, de csak az volt az oka, hogy a diákok halálra idegesítették. A szünetben szinte sosem fordult vele elő. És tegnap este sem jött fel. Megrántotta a vállát. Ma elkészül az a főzet, amin már hónapok óta dolgozik. Egészen biztos, arra felügyel. Érthető, ha nem akarja elrontani. Mindenesetre majd utána néz. Amikor azonban benyitott a bájitalterembe, iszonyatos felfordulás fogadta. Minden úszott a rózsaszín ragacsban. Elgondolkodva körbenézett, és finom ösztöne azt súgta, hogy a titkos folyosón távozott a bájitaltanára. Hosszú évek tapasztalata, ismeretgyűjtése és emberismerete most sem hagyta cserben. Ja, és azért sokat segítettek a rózsaszín lábnyomok, amik egyszer csak véget értek, láthatóan a semmi közepén.

Amikor pedig benyitott az irodájába, nem sok kellett hozzá, hogy elnevesse magát. Egy fekete hajú, dühös tinédzser, háromszor akkora talárban, mint amire szüksége lett volna, a horgas orrán jókora rózsaszín maszattal körbe-körbe járkált. Kétségbeesetten.

- A fenébe is Albus! – tört ki ingerülten, meglepve az igazgatót. Már rég elfelejtette, hogy a mostanra nyugodt bájitaltanára, aki csak ritkán vesztette el a türelmét, milyen robbanékony természetű volt. Furcsa dolgokra képesek a hormonok. – Belegondoltál már abba, hogy alig egy hét múlva az a sok idióta, akinek főtt krumpli van az agya helyén, visszatér ide, és arra vár, hogy tanítsam?! Hogy fogok így kiállni eléjük?!

- Természetesen. Ez persze felvet egy kis problémát. Mellékesen megjegyezném, hogy aligha hiszem, hogy a diákjai kétségbeesetten magára törnék az ajtót, bájitaltanórát követelve.

- ALBUS!!!

- Nos, igen, visszatérve a problémához. Ha jól értettem, a Sötét Jegy eltűnt a karjáról.

- Igen.

- Akkor már Voldemort is tudja, hogy megszűnt a kapcsolat.

- Minden bizonnyal.

- Ez komoly fenyegetést jelent, gondolom maga is tudja. Vagy azt fogja hinni, hogy meghalt, amit hamarosan megcáfolnak, ha az ifjabb Malfoy meglátja az iskolában. És mivel nem jelentkezett a fejleményekkel azonnal, hogy újra megkaphassa a Sötét Jegyet, rá fognak jönni, hogy valójában a Rendnek dolgozik. Ha pedig azt hiszi, hogy életben van, csak valahogy törölte a jegyet, nos, akkor megint csak a fejét akarja majd. Tálcán.

- Igen, tudom! Ráadásul ezek miatt a hormonok miatt nem tudok egyenletes színvonalú teljesítményt nyújtani, még meg sem tudnám védeni magam Lucius-szal és a csatlósaival szemben. Ha hárman vagy négyen jönnek ellenem, így már nem tudok kiállni ellenük.

- Ebben egyetértünk. Ha vissza is sikerül jutnia a felnőtt testébe, Voldemort már akkor is vadászni fog magára, mivel a kapcsolat megszakadt, és nem kereste fel. Tehát csak egy megoldás van: el kell valahol rejtenünk.

- Nem fogok az Odúban vagy a Grimmauld téren ücsörögni, míg elmúlik a hatása, ha erre céloz! – Piton észre sem vette, hogy egyenesen az igazgató csapdájába sétál. Albus mindig is értett az emberek manipulálásához.

- Ahogy óhajtja. Minden esetre meg kell kérdeznem, megfordult-e már a fejében, hogy esetleg végleges lesz a változás?

Piton hallgatott. Igen, megfordult benne, nem is egyszer. De erre jobb volt nem gondolni.

- Ebben az esetben pedig nem hagyhatom, hogy valahol bujkálva élje le az életét.

- Ezt értékelem.

- Ez azonban azt jelenti, hogy legalább ideiglenesen új személyazonossággal kell ellátnom. Legalább addig, amíg kitalálunk valamit.

Piton kezdett gyanakodni.

- És mégis, hol szándékozik elrejteni?

- Nos, én egy tűt egy tűpárnába raknék, egy diákot pedig…

- Neeem!!! Ki van zárva, hogy visszaüljek az iskolapadba! Nyugodtan mondhatjuk ennyi erővel, hogy tavaly végeztem! – Egy pillanatra megjelent a szeme előtt a kép, hogy bájitaltanórán Longbottommal kell együtt dolgoznia, és nem tehet megjegyzéseket, nem vonhat le pontokat. Kirázta a hideg.

- Perselus! És mondja, mégis hol? Semmilyen okirata, papírja, ismerőse, rokona, barátja nincs jelen pillanatban, aki ezt igazolni tudná! Az egyetlen módja, hogy hivatalosan is elismerjék, ha Roxfort kiállít egy RAVASZ bizonyítványt, de a vizsgák már három hete lezajlottak. Jelen pillanatban, hogy így fogalmazzak: Ön hivatalosan nem létezik. És hogy valamit tehessünk, ahhoz kell egy vizsgapapír.

- De… hogy gondolja? Hogy gondolja, hogy senki nem fog felismerni? Lehet, hogy megváltoztam, de nem annyira! – Dumbledore magában elmosolyodott. Ez a meccs hamarosan az övé lesz.

- Nos, igen, pont erre akartam kitérni. Nem engedhetjük meg, hogy bárki felismerje. Azt fogjuk mondani, hogy cserediák a Beauxbatons-ból -

- Nem lehetne inkább a Durmstrang?

- Maga is tudja, hogy nem. Mr Malfoy nagyon sok időt tölt nyáron abban az iskolában Lucius kapcsolatai révén. Kapásból tudni fogja, hogy nem onnan jött. – A bájitaltanár megadóan felsóhajtott. – Tehát: származását tekintve: apja varázsló, anyja mugli. Nem, nem lehet aranyvérű – felelt a fel sem tett kérdésre – azok a családok mind ismerik egymást. A családi háttér részleteit lesz ideje kidolgozni, de készítsen részletes családfát, nehogy bele tudják zavarni. A gólyákkal együtt a Teszlek Süveg ismét be fogja osztani, és a többi diákkal együtt fog aludni a hálóteremben.

- Alig várom, hogy az ifjabb Malfoy horkolását is hallgathassam – jegyezte meg gúnyosan.

- Azt nem hiszem. Nagyon veszélyes lenne, ha a Mardekár házvezetőjének eltűnésével egy időben egy újabb mardekáros kerülne az iskolába, aki még külsőre is hasonlít rá. – A bájitaltanár felháborodottan felugrott, de az igazgató visszanyomta a székbe.

- Perselus, türtőztesse magát! Ez mind a maga érdekében történik, hogy a hálószobatársai ne gyilkolják meg álmában! Csak magát hibáztathatja azért, ami történt! – Piton dühösen fújtatott, de el kellett ismernie, hogy Dumbledorenak igaza van.

- Nem kívánom, hogy a Griffendélben ücsörögjön. Maga választhat. Persze, ha Mr Potterék társaságára vágyik, nekem az ellen sincs kifogásom – tette hozzá csillogó szemekkel. Piton egy pillanatra elképzelte, hogy ott ücsörög a klubhelyiségben a hírhedt trióval, és a kviddicsről beszélget, aztán este, amikor visszamegy a szobájába, amiben másik öt fiú alszik, a horkolásukat hallgatni… miközben Longbottom kérdésekkel nyaggatja a bájitaltanházival kapcsolatban, Potter a cikesszel játszik, Weasley meg átöltözik lefekvéshez és… Uh, ez gusztustalan!

- Más sem hiányzik, mint egy újabb kviddicsbajnok. Inkább már a Hollóhát, nem akarok a hugrabugosok között eltölteni egy évet. Többségüknek annyi esze van, mint egy lavór langyos víznek.

- Akkor ebben megegyeztünk. Mielőtt majd sort kerítünk a valódi beosztásra, az irodámban gyakorolni fogja, hogy a Hollóhátba kérje magát. Ne feledje, Perselus, az életével játszik. A felszereléseit természetesen össze kell raknia, hogy úgy tüntethessem fel a dolgot, mintha a Rend megbízásából valahova kiküldetésbe ment volna. Jobb, ha Voldemort is ezt hiszi. Ha mégis vissza tudna térni megszokott alakjába, majd mondhatja, hogy én árnyékoltam le a kapcsolatot, és szigorú felügyelet alatt tartottam, ezért nem tudott kapcsolatba lépi Tom Denemmel.

- Igen, de attól, hogy a Hollóhátasok nyavalygását hallgathatom, még fel fognak ismerni!

- Ugyan, ugyan professzor! Csak üljön le, és én egy kicsit alakítok a frizuráján, és senki -

- MICSODA?! Albus, hozzá ne merjen nyúlni a hajamhoz!

- Rendben – felelte jámboran – ez esetben azonban kénytelen leszek a Beauxbatonsba küldeni diáknak, hogy ne ismerjék fel. Úgy tudom, kitűnően beszél franciául. Biztos vagyok benne, hogy nagyon fogja élvezni a jóslástant…

Piton pedig abban volt biztos, hogy az igazgató az adott pillanatban kegyetlenül jól szórakozik. És bár gondolkodás nélkül rábízta volna az életét az igazgatóra, a haját nem. Ismerve az igazgató ízlését.

- Miért pont a hajamat?

- Mert manapság senki nem mászkál hosszú hajjal. Egyszerűen kiment a divatból. Feltűnő. Le kell vágnom.

Piton nyelt egyet. Levágni.

- És miért nem csinálhatná valamelyik fodrász?

- Ugye ezt nem kérdezte komolyan, Perselus?

- Csak reménykedtem… - felelte lemondóan. – Rendben, mit akar csinálni? De csak semmi bilifrizura!

- Ne aggódjon, elégedett lesz. – Perselus nagyon kételkedett benne.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

:D:D

(Félvér Hercegnő, 2008.07.13 19:59)

tök jó történet, grat!:)